2013 Augusztus
A KIÁLLÍTÁS MEGPECSÉTELTE A SORSUNKAT.

![]() |
![]() |
Kellemes idő , jó kezdés, és a hatodik percben már megleptük a hazaikat. Ivanics góljával még magabiztossabbá vált a csapatunk egysége , és minden taktikai utasítást remekül betartva szívták is a fogukat a mérkőzésre kilátogató Pénzügyőr drukkerek. A hazaiak igazán meglepődtek az agresszív és keményen látamadó játékunktól amit egészen a 60. percig tudtunk is kamatoztatni. Sajnos egy ( videon is visszanézhető) tizenegyes végett csapatunk tíz főre fogyatkozott, de akkor is harcosan , merészen, nem miegijedve próbáltak a srácok mindent megtenni az egyenlítés reményében, de ahogy emelkedett a hőmérő higanyszála felfelé sajnos a kilenc mezőnyjátékosunk teljesítménye csökkenni kezdett. Egészen a 82. percig tudtuk tartani magunkat, ami után már teljesen kezdett elfogyoni szufla , és a 82. percben Iflinger, majd egy perccel a hivatalos játékidő letelte előtt Szakolczai talált a kapunkba. A kiállításaink miatt sajnos öt percet kellett túlóráznunk, és Tivadar a 94. percben beállította a végeredményt. A csapat minden tagjára csak dícsérettel szólhatunk a( soha nem tudjuk meg mi lett volna ha 11 emberrel játszunk végig ) vereség ellenére is , hiszen egy több éve az NB III.-ban szereplő csapatot sikerült majdnem falhoz állítanunk.
PÉNZÜGYŐR SE 4 -1 , ( 0 - 1 ) IKARUS BSE
Legközelebbi bajnoki mérkőzésünk ( az első fordulóból halasztott )a Kelen ellen lesz szeptember 04.-én szerdán a Hunyadi Mátyás úton.
Ifjúsági U19-es csapatunk ellenfele a Ferihegy Vecsés nem érkezett meg, ezért a mérkőzés elmaradt . A játékvezető leigazoltatta a játékosainkat, mindent rendben talált , és lefújta a mérkőzést. Ilyen kezdésre de nem ilyen megoldással szerettünk volna a három pontot megszerezni.
2013.09.01. 16:08 vasárnap 16:20
AZ MLSZ BLSZ HIVATALOS KÖZLÖNYÉBŐL
A Versenybizottság , hozzájárult a BLSZ Ifjúsági U-16 első fordulójában kisorsolt Szabadkikötő SE - Ikarus BSE bajnoki mérkőzés halasztásához.
Az U-19-es korosztályból az Airnergy FC visszaléptette csapatát. Ezért november 23 - 24.-én jelen állás szerint a csapatunk szabadnapos lesz.
Szintén visszaléptette csapatát a Goldball együttese az U-16-os korosztályból. A szeptember 21 - 22. játéknapon a hazai mérkőzésünk nagy valószínűséggel elmarad.
Sajnos edzés közben az U-19-es játékosunk Gartai Norbert komoly térdsérülést szenvedett, a mentők a Baleseti kórházba szállították. Játékosunk a körülményekhez képestjól érzi magát.
Ezekután pedig egy viharos esőzés zavarta meg a Bátony utcai edzést. A villámlás végett mindenki behúzodott az öltözőkbe, majd amikor elcsendesült az időjárás , ez a kép fogadta a sportolóinkat a főépületből kinézve.

Az élet nem állt meg, és tegnap nagyon komoly edzése volt a felnőtt csapatnak. Egy atléta edzőnő dolgoztatta meg a játékosainkat. A képek mindent elárulnak.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2013. augusztus 31.-én szombaton a felnőtt csapat a Pénzügyőr otthonába látogat bajnoki találkozóra.
A találkozónkat Király Gergő ( képen ) vezeti. Asszisztensei Vad Anita , és Takács Zoltán lesz.

Az U 19-es csapatunk pedig otthon fogadja kora délután 15:00 órai kezdéssel a Ferihegy - Vecsés csapatát. Játékvezető : Id. Kovács Imre.
2013.08.31. 13:28
REMEKÜL SIKERÜLT A BAJNOKI RAJT
IKARUS BSE 2 - 0 , ( 0 - 0 ) HEGYVIDÉK SE
![]() |
![]() |

A csapatunk összeállítása :
Hmelyovszki
Krampek Gyalai Picikász Devecser
Molnár Balogh
Borgulya Fekete Kasinszky Szabó
Góllövőink : 59. perc Szabó Pál , 74. perc : Molnár István
Az első félidő némi puhatolozással telt el, hiszen mindkét csapat kihagyta az első fordulót halasztást végett , talán ennek köszönhetően volt némi bátortalanság, ügyetlenkedés.
A második félidőre ahogy a hőmérséklet emelkedett úgy izzott fel a csapatunk is. Igaz, hogy negyedórát még borzolták a kedélyeket a kihagyott helyzetek végett a játékosaink , de aztán végül is kettő pontrúgásból eldöntötték a mérkőzés három pontjának sorsát. Nagyon kellett a hazai győzelem , hogy magabiztos(abb)ak legyenek a sportolóink. A következő héten egy komoly erőpróbára van kilátás a Pénzügyőr otthonában a szombaton 11:00 órakor kezdődő találkozón.
Az U19-es csapatunk szintén szombaton, de 15:00 órai kezdéssel fogadja hazai pályán a Ferihegy Vecsés csapatát.
VASÁRNAP BAJNOKI RAJT
Az első forduló halasztása végett ( Kelen SC - Ikarus BSE ) vasárnap délelőtt 10:00 órai kezdettel kezdjük meg a bajnoki szereplésünket a Hegyvidék SE csapata ellen.
Az időjárási előre jelzés szerint többnyire felhős idő várható eső nélkül. A kezdés időpontjában 23 celsius fok körüli hőmérséklet lesz, de a mérkőzés második félidejére 25 - 27 fokra emelkedik a hőmérő higanyszála az előrejelzés szerint.
| HAZAI | EREDMÉNY | VENDÉG | Jegyzőkönyv |
![]() |
- , ( - ) 2013. 08. 25. vas. 10:00 |
![]() |
Budapest I. oszt. |
| 1. asszisztens | Játékvezető | 2. asszisztens |
|
Csibra Gábor |
Leél Őssy Ádám |
Róka Márton |
A Hegyvidék SE világoskék felsőben, középkék nadrágban és sötétkék sportszárban fog pályára lépni.
2013. augusztus 22. csütörtök 09:37
A LABDARÚGÁSBAN NINCS VASÁRNAP
Igaz , hogy nem vasárnap , de ünnepnap volt a mai, ennek ellenére a felnőtt csapatunk együtt edzett a délelőtt folyamán az U19-es csapattal.
2013.augusztus 20. kedd 16:48
A KISPEST HONVÉD VENDÉGEI VOLTUNK
A felnőtt csapatunk az U18-as korosztállyal, az U19-es csapatunk pedig a hazaiak U16-os játékosállományával mérkőztek meg.
Képen a felnőtt csapat
.jpg)
Az Ikarus BSE U19-es csapata
.jpg)
2013.08.17. szombat 23:55
A LEGKISSEBBEKNÉL IS ELKEZDŐDTEK AZ EDZÉSEK
Újból gyermekörömhangos az Ikarus pálya. Minden up korosztály megkezdte az edzéseket. Öröm volt hallani , hogy mennyire boldogok voltak a gyermekek az egymás elleni játék adta bejött cseltől, a büntető rúgásokig. A szülők a leláton örömmel kísérték figyelemmel , hogy a gyermekük a Budapest egyik legszebb létesítményében fejlődhetnek a labdarúgás terén.
Az Ikarus BSE továbbra is nagy szeretettel, és szakmailag nagyon jól képzett edzőkkel várja a jövő labdarúgóit.
Jelentkezni lehet Svantner István Ügyvezető elnöknél.
Elérhetősége : 06-30-940-69-13

2013. augusztus 14. szerda 08:44
A HELYZETKIHASZNÁLÁSUNK
HAGY NÉMI ELÉGEDETLENSÉGET BENNÜNK

A REAC U18-as csapata ellen léptünk pályára szombaton 14:00 órás kezdéssel a Szántóföld úti műfüves pályán. A heti edzés valamint az egy hét leforgása alatt a harmadik ( Újpesti Haladás , Újbuda TC , REAC U18 ) meccsét játszó csapatunk nem tudott már kellő összpontosítással a kapu előtt eredményes lenni. Az eredmény valójában lehetett volna fordítva is , ami a videófelvétel is remekül visszaad.
2013.08.11. vasárnap 13:41
NEM JÁTSZOTTUNK ALÁRENDELT SZEREPET
az Újbuda NB III.-as csapata ellen. A vendégeink 24 fő játékossal érkeztek , és a második félidő utolsó félórájában szinte teljes sorcserét küldtek pályára.
Az első félidőben az Újbuda csapata megszerezte a vezetést 0 - 1 , ( a képen az Újbuda találata ) és a félidei eredmény ennyi is maradt.

A második félidőben sikerült kiegyenlítenünk 1 - 1 ( képen ) de a frissen beállított Újbudai játékosok könnyebben mozogtak a kissé elfáradt csapatunknál , előbb egy tizenegyessel, majd a tizenhatoson belűlről találtak a hálónkba.

Végeredmény: Ikarus BSE 1 - 3 , ( 0 - 1 ) Újbuda TC
Szombaton délután a REAC U 18-as csapata ellen játszunk a Szántóföld utcában 14:00 órai kezdettel.
2013.08.07. szerda 22:30
A MEGMÉRETTETÉS MOST KEZDŐDIK CSAK EL IGAZÁN
Az elkövetkezendő napokban, az ezidáig lejátszott és magunkba szívott ( edzőmeccsek ! ) győzelmi mámorát kellene fenntartani, mégpedig hatalmas erőbedobással és teljes koncentrációval.
Az Újbuda TC ( NB III. ) szerdán , majd a REAC U18-as csapata szombaton akar majd minket kizökkenteni a megszokott ( kényelmesebb ) ritmusból.
Mindenesetre a szerdai ellenfelünk harapósabb és célratörőbb lesz mint a hétvégén sorra kerülő, de egyáltalán nem a sziesztára épülő Rákospalotai ellenfelünknél a Szántóföld utcai műfüves pályán.
HIVATALOS INFORMÁCIÓ !
A 2013 - 2014-es bajnoki rajt I. fordulója a Kelen SC kérésének eleget téve nem 2013 augusztus 17.-én szombaton , hanem 2013. szeptember 04.-én szerdán, 18:00 órás játékvezetői sípszóval veszi kezdetét a Hunyadi Mátyás úti sporttelepen.
A Kelen SC előtt a Pénzügyör SE otthonába látogatunk , majd a hétkőzi bajnoki fordulót követően hazai pályán fogadjuk a Fővárosi Vízművek SK csapatát.
2013.augusztus 06. kedd 09:30
A KÖVETKEZŐ NAPOK PROGRAMJA
| EDZŐMÉRKŐZÉSEK | ||
|
|
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
13.08.04. vasárnap 09:30 10 - 2 , ( 8 - 0 ) |
13.08.07. szerda 18:30. 3 - 1 , ( 0 - 1 ) |
13.08.10. szombat 14:00 8 - 1 , ( 6 - 1 ) |
2013.08.02. péntek 18:24
NEM VOLT VELÜNK EGY SÚLYCSOPORTBAN
az Újpesti Haladás együttese. Erőfelmérésre viszont nagyon jó volt a találkozó. Sok helyzetet sikerült kidolgoznunk, és értékesítenünk. A hétvégén a Mátyásföldieket fogadjuk vasárnap 09:30 órás kezdéssel.
A korai időpontot az időjárás végett kellett ilyen hajnalira tenni, hiszen újból 30 fok körül alakul majd a délelötti hőmerséklet.
Jövő héten szerdán viszont 18:30 órai sípszóval, egy igazi erőfelmérő mérkőzésre kerül sor, hiszen az Újbuda TC NB III-as csapata látogat el hozzánk.
A mérkőzést a sokak által ismert Ember Tibor fogja levezetni.
Szombaton 14:00 órakor a REAC U18-as csapatával mérjük össze az erőinket a Szántóföld utcai műfüves pályán.
2013.08.01. csütörtök 21:48







 Hegyvidék hegyvidék csapatkép.jpg)









